A Safarov-ügy a kormányzat változatos jogi érvei ellenére sem a jogról szól.

Az ügyben valószínűleg már minden információ nyilvános, ami valaha nyilvánosságra fog kerülni. Ezek alapján szerintünk három kérdést kell vizsgálni:

1. Ki hozta a döntést? Ennek a kérdésnek azért van jelentősége, mert ez alapján ítélhető meg a jogi/politikai felelősség, az előkészítési mechanizmusok működése vagy nem működése.

2. Jogilag helyes volt-e a döntés? Ez a kérdés azért fontos, mert a Kormány fontossá tette. Szinte senki nem kérdőjelezte meg a döntés jogszerűségét (annál többen annak erkölcsösségét), de a Kormány igyekezett azt is láttatni, hogy ez volt az egyetlen jogszerű megoldás.

3. Erkölcsileg elfogadható volt-e a döntés? Ez a legfontosabb kérdés, és az egyetlen, amelyre mindenek magának kell választ találnia.

Ezekre a kérdésekre – a keddi állapot szerint – a következők voltak a kormányzati megszólalók válaszai:

Mit mond a miniszterelnök?

1. „Kormányzati koordináció volt, […] majd megszületett döntés, amit természetesen – mint mindig – a miniszterelnök mond ki. Most is így volt.”

2. Magyarország minden tekintetben a nemzetközi jog szerint járt el.

3. Igazságos döntés született.

Mit mond a Miniszterelnökséget vezető államtitkár?

1. „Semmilyen utasítást nem adott a miniszterelnök, nem is adhat semmilyen utasítást ezzel kapcsolatban.”

2. Magyarország minden tekintetben a nemzetközi jog szerint járt el.

Mit mond a miniszterelnöknek a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára?

1. „Nincs ellentmondás. […] Minden kiadatási ügyben […] a végső döntést a kormány hozza meg, a miniszterelnök döntése pedig a Kormány döntése.”

2. Magyarország minden tekintetben a nemzetközi jog szerint járt el.

Mit mond a jog?

1. A döntés joga az igazságügyért felelős KIM-miniszteré: a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény 26. § (1) bekezdése szerint a kiadatás kérdésében a miniszter dönt. Neki az őt irányító Kormány utasítást adhat. Erről ugyan főszabály szerint előterjesztés alapján, a Kormány ülésén dönthetne, de sürgős esetben két ülés között a miniszterelnök maga is dönthet a Kormány helyett. Nem kell azonban a miniszterelnöknek a Kormányra hagyatkoznia az ügyben: az Alaptörvény – teljes összhangban amúgy a miniszterelnök és a kormánytagok közti alkotmányos viszonnyal – lehetőséget ad arra, hogy a miniszter számára a kormányfő feladatot határozzon meg, ami jelenthet utasítást is az eljárásra. A miniszter tehát utasítható a Kormány és a miniszterelnök által is az ügyben, de ez a döntést meghozását (a hatáskört elvonását), illetve tartalmának meghatározását nem jelentheti.  Tehát az ügyben – mint ahogy amúgy minden más kiadatási ügyben – csak a KIM-miniszter dönthetett, de e döntés meghozására kaphatott utasítást a Kormánytól és a miniszterelnöktől is. A döntés tartalmáért viszont ő felel.

2. Magyarország minden tekintetben a nemzetközi jog szerint járt el. Magyarország akkor is minden tekintetben a nemzetközi jog szerint járt volna el, ha nem adja ki Safarovot.

3. A jog sokat nem mondhat erkölcsi kérdésekben, de érdekes lehet a kiadatás alapjául szolgáló nemzetközi egyezmény célját idézni: „a bűncselekmény elkövetése miatt szabadságuktól megfosztott külföldiek lehetőséget kapjanak büntetésüknek saját társadalmukban való letöltésére”.